Sosem írtam eddig haikut, pedig tulajdonképpen mindig is vonzónak tűnt számomra ez az ősi, légies, kecses műfaj, mely olyannyira találó lenyomata a japán kultúrának. Legalábbis egy európai ember számára, aki volt olyan szerencsés, hogy egy alkalommal meg is tudta látogatni a szigetországot.
Hogy milyen volt a benyomásom? Japán az ellentétek országának tűnik nekem, ahol a régi hagyományok furcsa kavalkádba elegyednek a futurisztikába hajló modernséggel. Nagyvárosi ízek, hangok, szagok, látványok szinte kezelhetetlen ingermennyiséggel támadják az embert, másrészt ott az udvarias zárkózottság, a teaházak csendes, finom eleganciája, s mindennek a mélyén lüktet a természet a maga lágy, de olykor erőszakos ciklikusságával.
Persze az én haikuim nem „igazi” japán haikuk, mondhatni megpróbáltam a stílust magamra szabni, tartva a szigorú struktúrát, amitől mégiscsak haiku lesz a haiku. Olvassátok szeretettel ezt a trilógiát!
Manapság a közbeszédben nagyon gyakran esik szó a mesterséges intelligenciáról. A techguruk nem győzik hangoztatni, hogy szinte végtelen potenciál rejlik benne, és akár az...
Október 10. már több mint 30 éve a lelki egészség világnapja. Ezen a napon a mentális betegséggel küzdő emberek kezelésének, életminőségük javításának, valamint mindennapos...
Környékünkön is egyre több a külföldi ételfutár, akik mindenki máshoz hasonlóan próbálnak boldogulni – tisztességes és kitartó munkával egy olyan országban, amelynek nem is...
