Sosem írtam eddig haikut, pedig tulajdonképpen mindig is vonzónak tűnt számomra ez az ősi, légies, kecses műfaj, mely olyannyira találó lenyomata a japán kultúrának. Legalábbis egy európai ember számára, aki volt olyan szerencsés, hogy egy alkalommal meg is tudta látogatni a szigetországot.
Hogy milyen volt a benyomásom? Japán az ellentétek országának tűnik nekem, ahol a régi hagyományok furcsa kavalkádba elegyednek a futurisztikába hajló modernséggel. Nagyvárosi ízek, hangok, szagok, látványok szinte kezelhetetlen ingermennyiséggel támadják az embert, másrészt ott az udvarias zárkózottság, a teaházak csendes, finom eleganciája, s mindennek a mélyén lüktet a természet a maga lágy, de olykor erőszakos ciklikusságával.
Persze az én haikuim nem „igazi” japán haikuk, mondhatni megpróbáltam a stílust magamra szabni, tartva a szigorú struktúrát, amitől mégiscsak haiku lesz a haiku. Olvassátok szeretettel ezt a trilógiát!
A sokaknak Akkezdet Phiaiból ismerős Závada Péter legelső kötetének, az Ahol megszakadnak címűnek a legelső verse, a Boldog óra mindkettőnk számára fontos szöveg. Sokszor...
A szépség talán korunk egyik leginkább túlértékelt tulajdonsága és az is szembetűnő, hogy kialakította a saját üzletágát is. Hogyne, hiszen rettegünk az öregedéstől, a...
Klasszikus verset átírni különleges kihívás volt számomra – mintha reprodukálni szeretnék egy tökéletes festményt, ahol minden ecsetvonásnak külön jelentősége, helye van. Az ember örül...
