Az alábbi verset az utóbbi évek extrém időjárása, konkrétan a szeptemberi dunai áradás ihlette. Szerettem volna ez alkalommal nem globális problémaként beszélni a ránk nehezedő klímakatasztrófáról, hanem egy egészen helyi történettel, tájban megmutatni, mivel jár az emberi tevékenység és a gyilkos áradások az állatvilágra nézve.
József Attila klasszikusát most egy meglehetősen életszagú jelenség köntösébe burkoltam.
Az önelfogadás egy életen át tartó munka, amely sokszor tele van útkereséssel, kínlódással, bizonytalansággal – a folyamatban pedig sokszor külső ingerek, visszajelzések alapján értelmezzük...
Sosem írtam eddig haikut, pedig tulajdonképpen mindig is vonzónak tűnt számomra ez az ősi, légies, kecses műfaj, mely olyannyira találó lenyomata a japán kultúrának....
