Ahogy e sorokat körmölöm/gépelem, már elmúlt a nyár. Az út széléről eltűntek a dinnyeárusok, a szőlő már leszüretelve, a demizsonban várja, hogy átlényegüljön. A gyerekek visszatértek az iskolapadba, az álmatlanságtól szenvedő ovisok panaszkodnak, hogy délután nincs apelláta, ágyba dugják őket.
Szóval ősz van, de könnyű megfeledkezni róla. Az autóba ülve még mindig hozzánk tapad a ruha, a klimatizált irodában, vagy felforrósodott falak közt kirándulásról ábrándozunk, aztán rájövünk, hogy az idén már úgysem aktuális…
Minden eddigi őszkezdet közül talán ez a legmelegebb. Most látszik a legélesebben, hogy a klímaváltozással nem pusztán ijesztgetnek bennünket, hanem az igenis belenyúl a mindennapjainkba. Ez még nekem, akinek a nyár a lételeme, és aki minden évben a meleget várja, is ijesztő. Ehhez kisebb-nagyobb részben mind hozzájárultunk, és mind viselni fogjuk a következményeket is. Ezért – sajnos – nem is lehetne aktuálisabb a vers.
Az alábbi versben két, egymástól eltérő évben megélt tengerparti nyaralás momentumaira emlékezek vissza – a forró, száraz délutánra, a levegőben keringő, tarka papírsárkányok sokaságára....
Mindannyiunk életét vagy így, vagy úgy megkeserítik az előítéletek. Ha mi vagyunk mások, mint az átlag, akkor céltáblájukká válva szenvedünk az igazságtalanságuk miatt. Ha...
Mindez kulturális és esetleges – mégis, egy új év kezdetén mindannyiunkban mocorog valami kósza késztetés, hogy új lapot kezdjünk, valamit máshogy csináljunk, változtassunk a...
