Ahogy e sorokat körmölöm/gépelem, már elmúlt a nyár. Az út széléről eltűntek a dinnyeárusok, a szőlő már leszüretelve, a demizsonban várja, hogy átlényegüljön. A gyerekek visszatértek az iskolapadba, az álmatlanságtól szenvedő ovisok panaszkodnak, hogy délután nincs apelláta, ágyba dugják őket.
Szóval ősz van, de könnyű megfeledkezni róla. Az autóba ülve még mindig hozzánk tapad a ruha, a klimatizált irodában, vagy felforrósodott falak közt kirándulásról ábrándozunk, aztán rájövünk, hogy az idén már úgysem aktuális…
Minden eddigi őszkezdet közül talán ez a legmelegebb. Most látszik a legélesebben, hogy a klímaváltozással nem pusztán ijesztgetnek bennünket, hanem az igenis belenyúl a mindennapjainkba. Ez még nekem, akinek a nyár a lételeme, és aki minden évben a meleget várja, is ijesztő. Ehhez kisebb-nagyobb részben mind hozzájárultunk, és mind viselni fogjuk a következményeket is. Ezért – sajnos – nem is lehetne aktuálisabb a vers.
December végén lépünk át az új évbe, ahol a vidámságé és az önfeledt hangulaté a főszerep. Éppen ezért Jankával arra gondoltunk, nevessünk egy kicsit...
Miről ismerszik meg a jó szerelmes vers? Kérdezzetek kettőt, könnyebbet: ember a talpán, aki ezt megfogalmazza. És miről a rossz? Nem árt, ha megnevezed...
A sokaknak Akkezdet Phiaiból ismerős Závada Péter legelső kötetének, az Ahol megszakadnak címűnek a legelső verse, a Boldog óra mindkettőnk számára fontos szöveg. Sokszor...
