Mit is mondhatnék e havi versemhez elöljáróban? Nyilván a városról szól, ahol élek, annak mindennapjairól és jellegzetességeiről, mindarról, ami első látásra a legfeltűnőbb. Valahogy kikerülhetetlen volt az ironikus hangvétel, mert az ember szereti kifigurázni azt, amit unásig ismer, de egyben mégiscsak szeret is. Valahogy úgy, ahogy Ady volt anno a Nagy Ugarral, csak persze az ő nyomába érni nehezen sikerülhet a magamfajta halandónak. Ezennel kérek elnézést Radnóti Miklóstól is, de azért remélem, nektek, földijeimnek szórakoztató lesz ez a pár sor.
Ebben a versben szerettem volna megjeleníteni azt a lelkiállapotot, feszültséget, amelyet a közösségi média hozott be az ismerkedés, kapcsolattartás berkeibe. Azáltal, hogy jelen vagyunk...
Figyelem! Költőtoll rovatunk legújabb versei nyomokban nosztalgiát tartalmazhatnak. Sőt, nem is annyira nyomokban, hiszen a gyermekkort választottuk témának, és időutaztunk egyet emlékeink, a kicsi...
Az alábbiakban modern korunk egyik igencsak jellemző jelenségét, a telefonfüggőséget ábrázolom verses eszközökkel. A szövegben az állandó telefonozást a fagyizás élményével állítottam párhuzamba, az...
