Január van, túlvagyunk az ünnepeken, amelyek jó eséllyel elvitték sok család bevételének egy jelentős százalékát. Mire elfogy a maradékok maradéka, tervezgetni, számolgatni kezdünk – hány nap lehet még a következő fizetésig? Kezdjük az évet egy olyan témával, amelyre talán ilyenkor, valahogy érzékenyebbek a „radarjaink“. A szegények, nélkülözők ugyanis, ha nem is mindig láthatóan, de köztünk élnek – s bár helyzetük különböző, összeköti őket az állandó létszorongás. Ez a két vers arra talán nem elég, hogy megoldást találjon a szegénységgel összefüggő, mélyebb problémákra, gondolatébresztőként azonban hasznosak lehetnek.
Unjuk, elegünk van belőle, gyűlöljük bizonyos aspektusait, mégsem olyan könnyű manapság nélküle élni. A közösségi média, még ha a visszásságaival tisztában vagyunk is, ellenállhatatlan...
Mit is mondhatnék e havi versemhez elöljáróban? Nyilván a városról szól, ahol élek, annak mindennapjairól és jellegzetességeiről, mindarról, ami első látásra a legfeltűnőbb. Valahogy...
