Bár gyakran írok emberi kapcsolatokról, sokkal nehezebb volt a szakításról verset írni, mint gondoltam. Hogyne, hiszen a témában rengeteg vers, dalszöveg született már, s nem szerettem volna azokkal a frázisokkal operálni, amelyeket mindannyian ismerünk (úgy szeretlek, gyere vissza, stb.). Álljon itt a „Végszó“ c. versem minden olyan, zátonyra futott kapcsolat mementójaként, amelyre évekkel később is, nehéz szívvel emlékszünk vissza.
Nem is értjük, eddig hogy maradhatott ki ez a téma, de ami késik, nem múlik: decemberi verseinket Dunaszerdahelynek szenteljük! Ez az a város, ahol...
Február, locspocs, sár, kopogó mínuszok, kabátujjunkba befütyül a csípős, tél végi szél. Legtöbbünk alig várja a tavaszt, napfényről, virágillatról, langymelegről álmodik. Ezért is döntöttünk...
Nem sok kérdés merült fel bennem azzal kapcsolatban, hogy az érzékeim közül a látásommal a legszorosabb a kapcsolatom – mivel korlátozott vagyok benne. Ezt...
