Az alábbi verssel egy olyan festményt idézek meg, amelyet valószínűleg mindannyian láttunk már – ha nem is élőben, de legalábbis képeslapon, fényképen, nyomatokon. A félhomályos, késő délutáni fényeknél egy nő alakja bontakozik ki – titokzatos mosollyal, mintha egy rejtély egyetlen létező megfejtését birtokolná…
Február, locspocs, sár, kopogó mínuszok, kabátujjunkba befütyül a csípős, tél végi szél. Legtöbbünk alig várja a tavaszt, napfényről, virágillatról, langymelegről álmodik. Ezért is döntöttünk...
Ahogy e sorokat körmölöm/gépelem, már elmúlt a nyár. Az út széléről eltűntek a dinnyeárusok, a szőlő már leszüretelve, a demizsonban várja, hogy átlényegüljön. A...
