Februárban egy olyan témát járunk körül két verssel, amelynek sajnos nem szentelünk elég figyelmet és energiát: ez pedig a környezetvédelem, a bolygó tagadhatatlan pusztulása és az ebből fakadó klímaszorongás. A 21. század embere elképesztő sebességérűre gyorsult világban él, a növekvő életszínvonal magasabb igényekkel és persze még több (gyakran teljesen felesleges) fogyasztással jár. A habzsolás eredményeként több szemetet termelünk, mint valaha, töredékére csökken az őshonos fajok mozgástere, az időjárás szélsőségessé válik, a sarki jégsapkák pedig elképesztő sebességgel olvadnak a globális felmelegedés hatására. E két vers ennek megfelelően „erősre” sikerült, s nem titkolt célunk velük, hogy kissé kijózanítsuk az olvasót és tudatosabb fellépésre késztessük a közös, globális kihívásokkal szemben.
Alapvetően nem vagyok az a típus, aki a múltban él, pláne nem az, aki gyakran töpreng, hogy mi lett volna, ha… De azért az...
Szlovákiai magyarként jó eséllyel kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor „magyarázzuk a bizonyítványunkat”: hogy is van az, hogy itt élünk, hogy élünk, milyen nyelvet használunk a...
E havi verseink afféle főhajtásként születtek a márciusi ifjak felé, akik lassan már két évszázada, hogy saját bőrüket kockára téve álltak ki olyan értékekért,...
