Amikor felvetődött Keri és köztem, én kifejezetten örültem az ötletnek, hogy írjunk szonettet. Már régebben is próbálkoztam ezzel a gazdag hagyományú műfajjal, hozzám mindig is elég közel álltak a különböző kötött formák. Szeretek „gúzsba kötve táncolni” – bár Kosztolányi a műfordítást jellemezte így. Szeretem, ahogy a rímek egymásba folyva hömpölyögtetik a szép, szabályos sorokat. Mi viszont, hogy vigyünk egy kis csavart a történetbe, úgy döntöttünk, hogy ez esetben szabad szonettet fogunk írni, s végülis megszületett a Súrlódás. Hogy miben, mennyiben kapcsolódik a klasszikusan szerelmes tematikájú szonetthagyományhoz, azt pedig már rátok bízom.
Ebben a versben próbálom megidézni azokat a kedves gyermekkori emlékeimet, amik a mai napig élénken élnek bennem – egykori játékok, ízek, illatok, mindez az...
Miről ismerszik meg a jó szerelmes vers? Kérdezzetek kettőt, könnyebbet: ember a talpán, aki ezt megfogalmazza. És miről a rossz? Nem árt, ha megnevezed...
Február, locspocs, sár, kopogó mínuszok, kabátujjunkba befütyül a csípős, tél végi szél. Legtöbbünk alig várja a tavaszt, napfényről, virágillatról, langymelegről álmodik. Ezért is döntöttünk...