Milyenek is vagyunk mi, nők? Nyilván ezerfélék, ezerféle élethelyzetben. Mégis vannak olyan közös tapasztalatok, melyek sokunknak ismerősnek tetszhetnek. Sokszor érezzük úgy, hogy nehéz ez, mindig rohanni kell, egyszerre helyt állni rengeteg fronton, közben kétségekkel küszködünk, nem érezzük magunkat elég jónak, megértésre, igazi társra vágyunk. Persze nem mindig jönnek össze a dolgok – de ezt lehetőség szerint érdemes némi humorral felfogni, netán (ön)iróniával fűszerezni. Ennek jegyében születtek decemberi verseink. Reméljük, szerzünk nektek pár mosolygós percet általuk.
Február, locspocs, sár, kopogó mínuszok, kabátujjunkba befütyül a csípős, tél végi szél. Legtöbbünk alig várja a tavaszt, napfényről, virágillatról, langymelegről álmodik. Ezért is döntöttünk...
Gyakran van úgy, hogy az ember nincs jóban a világgal, pusztán azért, mert nincs jóban, tisztában önmagával. Hatalmas klisé, melyet kimondani banális, átérezni, a...
Nem is értjük, eddig hogy maradhatott ki ez a téma, de ami késik, nem múlik: decemberi verseinket Dunaszerdahelynek szenteljük! Ez az a város, ahol...
