Még a Költőtoll-sorozat megszületése előtt, egy nyári kocsmakertbenülős, tervezgetős brainstorming alkalmával merült fel először Keri meg köztem, hogy arról is kéne majd verset írni, hogy milyen nőnek lenni. Persze azért úgy, hogy ne is vegyük az egészet véresen komolyan. Meg hát amúgy is, milyen? Személyiségtől, élethelyzettől, ezer dologtól függően más és más. Amikor leültem a fehér papír elé (igen, igen, papír, én ilyen régimódi vagyok, verset még nem laptopon körmölök), sorra jöttek a hétköznapok során elhangzó izzadság-, vagy esetemben épp babatermékszagú mondatok, és valahogy ezek álltak össze rímpárokba. Talán jól fogtok rajta (magatokon?) szórakozni.
Gyakran van úgy, hogy az ember nincs jóban a világgal, pusztán azért, mert nincs jóban, tisztában önmagával. Hatalmas klisé, melyet kimondani banális, átérezni, a...
Amikor felmerült az ötlet, hogy a következő Költőtollban gyermekverset írjunk, bevallom, kicsit megijedtem a feladattól. Még soha nem próbálkoztam effélével, pedig otthon is van...
Ahogy e sorokat körmölöm/gépelem, már elmúlt a nyár. Az út széléről eltűntek a dinnyeárusok, a szőlő már leszüretelve, a demizsonban várja, hogy átlényegüljön. A...
