Még a Költőtoll-sorozat megszületése előtt, egy nyári kocsmakertbenülős, tervezgetős brainstorming alkalmával merült fel először Keri meg köztem, hogy arról is kéne majd verset írni, hogy milyen nőnek lenni. Persze azért úgy, hogy ne is vegyük az egészet véresen komolyan. Meg hát amúgy is, milyen? Személyiségtől, élethelyzettől, ezer dologtól függően más és más. Amikor leültem a fehér papír elé (igen, igen, papír, én ilyen régimódi vagyok, verset még nem laptopon körmölök), sorra jöttek a hétköznapok során elhangzó izzadság-, vagy esetemben épp babatermékszagú mondatok, és valahogy ezek álltak össze rímpárokba. Talán jól fogtok rajta (magatokon?) szórakozni.
Nagyon erős a kötődésem a szülővárosomhoz, Dunaszerdahelyhez. Ha valaha valamit tetováltatnék magamra (nem fogok), az valószínűleg az irányítószám lenne – lássunk hát most egy...
Amikor felvetődött Keri és köztem, én kifejezetten örültem az ötletnek, hogy írjunk szonettet. Már régebben is próbálkoztam ezzel a gazdag hagyományú műfajjal, hozzám mindig...
Januárban mindenki próbálja kissé rendszerezni az életét, új célokat kitűzni, amelyek iránytűként szolgálnak majd, az előttünk álló esztendőben. Az újrakezdés képessége hatalmas, belső hitet...