Még a Költőtoll-sorozat megszületése előtt, egy nyári kocsmakertbenülős, tervezgetős brainstorming alkalmával merült fel először Keri meg köztem, hogy arról is kéne majd verset írni, hogy milyen nőnek lenni. Persze azért úgy, hogy ne is vegyük az egészet véresen komolyan. Meg hát amúgy is, milyen? Személyiségtől, élethelyzettől, ezer dologtól függően más és más. Amikor leültem a fehér papír elé (igen, igen, papír, én ilyen régimódi vagyok, verset még nem laptopon körmölök), sorra jöttek a hétköznapok során elhangzó izzadság-, vagy esetemben épp babatermékszagú mondatok, és valahogy ezek álltak össze rímpárokba. Talán jól fogtok rajta (magatokon?) szórakozni.
Vannak azok a versek, amelyeket lehetetlen kikerülni. Nemcsak azért, mert olyan jók, hanem pusztán azért is, mert mindenki kénytelen bebiflázni őket az iskolapadban ülve....
Az önelfogadás egy életen át tartó munka, amely sokszor tele van útkereséssel, kínlódással, bizonytalansággal – a folyamatban pedig sokszor külső ingerek, visszajelzések alapján értelmezzük...
Az alábbi sorokban egy olyan anya helyzetét próbáltam átélni, aki gyermekével együtt menekül egy újabb bombázás elől, s bár családjában próbálja tartani a lelket,...