Amikor az első hírek megjelentek arról, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, az első reakcióm az őszinte döbbenet volt. Nem mintha nem lettek volna előjelei a dolognak, vagy ne lehetett volna hasonlóra számítani, de valahogy mégis nehezemre esett elhinni, hogy ilyen a huszonegyedik századi Európában megtörténhet. Nyilván nem mind egyezünk meg abban, ahogy az egészről gondolkodunk, de azt hiszem, az mindegyikünknél közös, hogy ez az alapjaiban ingatta meg a biztonságérzetünket, s talán sok szélsőséges reakció is éppen ezzel magyarázható.
A Költőtoll áprilisi epizódjának témája ekképp sajnos adta magát, ahogy versem írása közben a fókusz is. Az érdekelt, ahogy a háború embertelenségével az emberre hat, a térkép két különböző pontján: ott, ahol a harcok épp folynak, és itt, a viszonylagos biztonságban, miközben ez a két pont vészesen közel van egymáshoz.
Nagyon erős a kötődésem a szülővárosomhoz, Dunaszerdahelyhez. Ha valaha valamit tetováltatnék magamra (nem fogok), az valószínűleg az irányítószám lenne – lássunk hát most egy...
Sietünk. Hajtunk. Kiégünk. Kiüresedünk. A türelmünk fogytán. Próbáljuk valahogy szinten tartani magunk, valahogy kárpótolni magunkat a sok munkáért, a reklámok tömkelege pedig elhiteti velünk,...
Ó, a csodálatos Budapest, ahol az első, igazi nagyvárosi-kirándulós élményeit szerzi a csallóközi gyerek és ahová mindig jó felnőttként is visszatérni! A magyar főváros...
