Amikor az első hírek megjelentek arról, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, az első reakcióm az őszinte döbbenet volt. Nem mintha nem lettek volna előjelei a dolognak, vagy ne lehetett volna hasonlóra számítani, de valahogy mégis nehezemre esett elhinni, hogy ilyen a huszonegyedik századi Európában megtörténhet. Nyilván nem mind egyezünk meg abban, ahogy az egészről gondolkodunk, de azt hiszem, az mindegyikünknél közös, hogy ez az alapjaiban ingatta meg a biztonságérzetünket, s talán sok szélsőséges reakció is éppen ezzel magyarázható.
A Költőtoll áprilisi epizódjának témája ekképp sajnos adta magát, ahogy versem írása közben a fókusz is. Az érdekelt, ahogy a háború embertelenségével az emberre hat, a térkép két különböző pontján: ott, ahol a harcok épp folynak, és itt, a viszonylagos biztonságban, miközben ez a két pont vészesen közel van egymáshoz.
Az ember manapság könnyen abba a csapdába esik, hogy tárgyakkal próbálja vigasztalni magát, ha valami nem úgy sikerült, ahogy elképzelte. Még csak a boltig...
Már-már balladai eszközökkel próbáltam megrajzolni ebben a versben egy szobrászmester portréját. Magam sem számítottam arra, hogy ennyire sötét és dekadens hangulatot lehet megidézni egy...
Nagy fába vágtuk a fejszénket ismét, ami a témát illeti. A nyomorról, szegénységről beszélni ugyanis fontos, vagy fontos lenne – néha majdhogynem úgy tűnik,...
