Amikor az első hírek megjelentek arról, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, az első reakcióm az őszinte döbbenet volt. Nem mintha nem lettek volna előjelei a dolognak, vagy ne lehetett volna hasonlóra számítani, de valahogy mégis nehezemre esett elhinni, hogy ilyen a huszonegyedik századi Európában megtörténhet. Nyilván nem mind egyezünk meg abban, ahogy az egészről gondolkodunk, de azt hiszem, az mindegyikünknél közös, hogy ez az alapjaiban ingatta meg a biztonságérzetünket, s talán sok szélsőséges reakció is éppen ezzel magyarázható.
A Költőtoll áprilisi epizódjának témája ekképp sajnos adta magát, ahogy versem írása közben a fókusz is. Az érdekelt, ahogy a háború embertelenségével az emberre hat, a térkép két különböző pontján: ott, ahol a harcok épp folynak, és itt, a viszonylagos biztonságban, miközben ez a két pont vészesen közel van egymáshoz.
Az önelfogadás egy életen át tartó munka, amely sokszor tele van útkereséssel, kínlódással, bizonytalansággal – a folyamatban pedig sokszor külső ingerek, visszajelzések alapján értelmezzük...
Az irodalom mellett talán a képzőművészet az a művészeti ág, mely leginkább közel áll hozzám, és képes megérinteni. Az ízlésem e téren eléggé eklektikus:...
Úgy gondoljuk, a művészet maga nagyszerű ihletforrásként szolgálhat egy újabb műalkotás létrejöttéhez, és nem is csak egy adott műfajon belül, hanem a műfajhatárok átlépésével...
