Nem titkolom, nekem egyik legkedvesebb versem Shakespeare LXXV. szonettje, melyet Szabó Lőrinc fantasztikus fordításában ismerhettünk meg. Így kifejezetten örömteli kihívásként éltem meg az ötletet, hogy készítsünk egy átiratot belőle, még akkor is, ha ez egyébként nem nekünk jutott eszünkbe elsőként, hanem Petri Györgynek. Olyan erős szövegekről van szó, melyekkel természetesen nem érzem, hogy felvehetném a versenyt, ettől függetlenül a sorok lüktetése magával ragadott, és igyekeztem felnőni a feladathoz. Remélem, sikerül majd inspirálnom titeket, hogy olvassátok el az eredeti szöveget is újra, de Petri „Az vagy nekem, mint seggnek a tenyér” kezdetű verse is mindenképpen megér egy (vagy inkább sok) olvasást.
Ebben a versben, képzeletben a kietlen tanyavilágba látogatunk. Az írás során az a kérdés foglalkoztatott, hogy vajon hogy nő fel egy gyermek egy ilyen...
Történt már veletek, hogy megéreztetek egy elfeledettnek vélt illatot, s az agyatok azonnal időutazásra invitált benneteket? Esetleg hatódtatok meg egy íztől, mely rég elhunyt...
Budapest, ez a gyönyörű, történelemmel átitatott, nyüzsgő, ugyanakkor melankolikus város mondhatni mindig is vonzott engem. Egyetemi éveim alatt éltem is benne, szerettem, olykor gyűlöltem,...
