Nem titkolom, nekem egyik legkedvesebb versem Shakespeare LXXV. szonettje, melyet Szabó Lőrinc fantasztikus fordításában ismerhettünk meg. Így kifejezetten örömteli kihívásként éltem meg az ötletet, hogy készítsünk egy átiratot belőle, még akkor is, ha ez egyébként nem nekünk jutott eszünkbe elsőként, hanem Petri Györgynek. Olyan erős szövegekről van szó, melyekkel természetesen nem érzem, hogy felvehetném a versenyt, ettől függetlenül a sorok lüktetése magával ragadott, és igyekeztem felnőni a feladathoz. Remélem, sikerül majd inspirálnom titeket, hogy olvassátok el az eredeti szöveget is újra, de Petri „Az vagy nekem, mint seggnek a tenyér” kezdetű verse is mindenképpen megér egy (vagy inkább sok) olvasást.
Az alábbi verssel egy olyan festményt idézek meg, amelyet valószínűleg mindannyian láttunk már – ha nem is élőben, de legalábbis képeslapon, fényképen, nyomatokon. A ...
Úgy gondoljuk, a művészet maga nagyszerű ihletforrásként szolgálhat egy újabb műalkotás létrejöttéhez, és nem is csak egy adott műfajon belül, hanem a műfajhatárok átlépésével...
Amikor felmerült, hogy következő verseinket a popkultúra valamely szegmense, alkotása ihlesse, azonnal meg is volt az elképzelésem, hogy miről szól majd a szövegem. Tinikoromban...
