Amikor az ember lánya elkezd verseket írni, három dolog minden bizonnyal jellemző rá:
1. épp a tinikorát éli
2. épp vagy nagyon szerelmes, vagy nagyon csalódott, ezért versben írja világgá az örömét / bánatát.
3. ezek a versek (khm), nem túl jók, kínosan izzadtságszagúak és nem spórolnak a klisékkel sem.
Lássunk most egy ilyen, erőteljesen „tini“ ihletettségű írást!
Mit is mondhatnék e havi versemhez elöljáróban? Nyilván a városról szól, ahol élek, annak mindennapjairól és jellegzetességeiről, mindarról, ami első látásra a legfeltűnőbb. Valahogy...
József Attila klasszikusát most egy meglehetősen életszagú jelenség köntösébe burkoltam.
