József Attila Születésnapomra című versét mindig is szerettem. Hihetetlen, milyen ritmusa van, mennyire ülnek a rímek, a hangvétele pedig egyszerre keserű, önironikus és elképesztően pimasz. Nem lehet nem szeretni! Amikor felmerült, hogy írjunk egy átiratot, szinte rögtön ez a költemény jutott az eszembe. Már csak azért is, mert mindenki kivétel nélkül ismeri, valamikor fejből kellett fújja. Nagy falat, persze. Küzdöttem is vele rendesen, de az eredeti olyan jó, hogy még az én mellette jelentősen eltörpülő átiratom is csak élvezhető lesz a számotokra! Legalábbis, remélem.
Budapest, ez a gyönyörű, történelemmel átitatott, nyüzsgő, ugyanakkor melankolikus város mondhatni mindig is vonzott engem. Egyetemi éveim alatt éltem is benne, szerettem, olykor gyűlöltem,...
Nagy fába vágtuk a fejszénket ismét, ami a témát illeti. A nyomorról, szegénységről beszélni ugyanis fontos, vagy fontos lenne – néha majdhogynem úgy tűnik,...
Amikor Kerivel a közelgő január kapcsán úgy döntöttünk, a fogadalmak témáját választjuk a következő Költőtoll epizódhoz, az utolsó pillanatban kicsit csavartam a dolgon. Mert...
