József Attila Születésnapomra című versét mindig is szerettem. Hihetetlen, milyen ritmusa van, mennyire ülnek a rímek, a hangvétele pedig egyszerre keserű, önironikus és elképesztően pimasz. Nem lehet nem szeretni! Amikor felmerült, hogy írjunk egy átiratot, szinte rögtön ez a költemény jutott az eszembe. Már csak azért is, mert mindenki kivétel nélkül ismeri, valamikor fejből kellett fújja. Nagy falat, persze. Küzdöttem is vele rendesen, de az eredeti olyan jó, hogy még az én mellette jelentősen eltörpülő átiratom is csak élvezhető lesz a számotokra! Legalábbis, remélem.
E havi verseink afféle főhajtásként születtek a márciusi ifjak felé, akik lassan már két évszázada, hogy saját bőrüket kockára téve álltak ki olyan értékekért,...
Amikor az ember lánya elkezd verseket írni, három dolog minden bizonnyal jellemző rá: 1. épp a tinikorát éli 2. épp vagy nagyon szerelmes, vagy...
Mivel a nemzetközi pedagógusnapot júniusban ünneplik, így most legyen szó azokról, akik először ceruzát adtak a kezünkbe, és végtelen türelemmel ismertették meg velünk az...
