Budapest, ez a gyönyörű, történelemmel átitatott, nyüzsgő, ugyanakkor melankolikus város mondhatni mindig is vonzott engem. Egyetemi éveim alatt éltem is benne, szerettem, olykor gyűlöltem, de mindig szívesen megyek vissza. Kedvvel fedezem fel, mi változott a jól ismert utcákon, mi maradt minden valószínűség ellenére is ugyanaz. Rovatunk legújabb verse tehát erről a városról, ehhez a városhoz szól, és mindenkihez, akiben benne lakik. Csupán ráadás, hogy két kedves költőmet, Závada Pétert és Pilinszky Jánost is megidéztem így vagy úgy a szövegköziség jegyében.
A stressz az, amivel mindannyian megküzdünk, minden egyes nap. Talán banális tapasztalat, és ennyiben nem feltétlenül egyszerű verstéma, viszonylag hamar sikerült fogást találnom rajta....
Az irodalom mellett talán a képzőművészet az a művészeti ág, mely leginkább közel áll hozzám, és képes megérinteni. Az ízlésem e téren eléggé eklektikus:...
Az alábbi verset az utóbbi évek extrém időjárása, konkrétan a szeptemberi dunai áradás ihlette. Szerettem volna ez alkalommal nem globális problémaként beszélni a ránk...
