Amikor felmerült, hogy a következő verseinket egy állat ihlesse, tulajdonképpen nem is kellett gondolkodnom azon, hogy melyiket is válasszam. Kisgyermekkorom óta szeretem a lovakat. Mindig is elvarázsolt a tekintetük melegsége, a mozdulataik kecsessége, a bennük lakozó szilaj erő, mely többnyire mégis szelídséggel párosul, sőt, még az illatukat is szeretem. Mindez valószínűleg nem kicsi részben annak köszönhető, hogy anyai nagypapám volt hasonlóképp oda a lovakért, és ezt a rajongást egészen egyszerűen és természetes módon rám ragasztotta. Nagyon korán elveszítettük őt, de az öröksége mégis él bennem. Ezekkel az időmértékben vágtázó sorokkal egyben az ő emlékét is szerettem volna megidézni.
December végén lépünk át az új évbe, ahol a vidámságé és az önfeledt hangulaté a főszerep. Éppen ezért Jankával arra gondoltunk, nevessünk egy kicsit...
A fogyasztói magatartásunk elszabadulása egy igen sötét végkifejlettel fenyeget, amelynek tulajdonképpen már részesei is vagyunk. Ne szépítsük: amikor „fast fashion“ terméket veszünk, azt a...
Elképesztő, hogy az internet utóbbi húsz-harminc évét milyen mértékben változtatták meg a közösségi platformok. Ma már ezeken a felületeken értesülünk házasságkötésről, gyermekszületésről, elhalálozásról, közelgő...
