Amikor felmerült, hogy a következő verseinket egy állat ihlesse, tulajdonképpen nem is kellett gondolkodnom azon, hogy melyiket is válasszam. Kisgyermekkorom óta szeretem a lovakat. Mindig is elvarázsolt a tekintetük melegsége, a mozdulataik kecsessége, a bennük lakozó szilaj erő, mely többnyire mégis szelídséggel párosul, sőt, még az illatukat is szeretem. Mindez valószínűleg nem kicsi részben annak köszönhető, hogy anyai nagypapám volt hasonlóképp oda a lovakért, és ezt a rajongást egészen egyszerűen és természetes módon rám ragasztotta. Nagyon korán elveszítettük őt, de az öröksége mégis él bennem. Ezekkel az időmértékben vágtázó sorokkal egyben az ő emlékét is szerettem volna megidézni.
A háború borzalma mellett sokunknak talán fel sem tűnik, hogy klímaügyben is katasztrófa készül. A legfrissebb jelentés szerint nincs sok okunk az optimizmusra, és...
Az alábbi versben az igazi, eszetlen nagy gazdagság életérzését próbálom megjeleníteni, annak minden kellékével. Puzsért idézve, valahogy így festhet a „pénzes proli veretése“. Parodisztikus...
Ha nyár, akkor fesztivál! Mindegy, milyen: rock, elektronikus, vagy éppen pop, vannak az összes fesztiválra jellemző közös élmények – legyen az a sátorozás annak...
