Amikor felmerült, hogy a következő verseinket egy állat ihlesse, tulajdonképpen nem is kellett gondolkodnom azon, hogy melyiket is válasszam. Kisgyermekkorom óta szeretem a lovakat. Mindig is elvarázsolt a tekintetük melegsége, a mozdulataik kecsessége, a bennük lakozó szilaj erő, mely többnyire mégis szelídséggel párosul, sőt, még az illatukat is szeretem. Mindez valószínűleg nem kicsi részben annak köszönhető, hogy anyai nagypapám volt hasonlóképp oda a lovakért, és ezt a rajongást egészen egyszerűen és természetes módon rám ragasztotta. Nagyon korán elveszítettük őt, de az öröksége mégis él bennem. Ezekkel az időmértékben vágtázó sorokkal egyben az ő emlékét is szerettem volna megidézni.
Rég voltam már fesztiválon. Két picike gyermekem eléggé egymás után született, ami azt jelenti, hogy az utóbbi néhány évben szinte levegőt venni nem volt...
Január van, túlvagyunk az ünnepeken, amelyek jó eséllyel elvitték sok család bevételének egy jelentős százalékát. Mire elfogy a maradékok maradéka, tervezgetni, számolgatni kezdünk –...
Kifejezetten örültem, amikor elhatároztuk, hogy az ellentétekről fogunk ezúttal írni. Úgy gondolom ugyanis, hogy ez hálás téma, és nagyon sok olyan helyzet, gondolat, érzés...
