Ez a vers nehéz szülés volt. Költőtollas társam, Keri választotta a munka, hivatás témáját. Mikor beszélgettünk róla, megegyeztünk, hogy ezer és egy oldalról megfogható. Amikor leültem gondolkodni, hogy is ültethető bármely aspektusa verssorokba, mégis hamar kiderült: bajban vagyok. Vagy iszonyúan banális szavakat vetettem papírra, melyek sehogy sem akartak egy irodalmi szöveggé összeállni, vagy a sokféle aspektust igyekeztem egyetlen szövegbe belesűríteni, aminek káosz, és túlbonyolított szerkezetek sora lett a vége. Semmi sem tűnt vállalhatónak. Végül az segített, hogy a kötött formának, a rímek zakatolásának engedtem, hadd vegyék át tollam felett az irányítást. Született egy vázlat, amelyen még mindig nagyon sokat kellett csiszolni, mellyel még mindig sokat kellett variálni, de már felsejlett mögötte a konkrét gondolat, tartalom. Ez a vers szóljon hát minden dolgozó nőnek, aki több fronton teljesít, és úgy érzi, ez teljességgel lehetetlen, igyekezete pedig gyakorta teljesen észrevétlen marad. Meg persze nem csak nekik.
Amikor felmerült az ötlet, hogy a következő Költőtollban gyermekverset írjunk, bevallom, kicsit megijedtem a feladattól. Még soha nem próbálkoztam effélével, pedig otthon is van...
Az új év remek lehetőséget kínál arra, hogy tiszta lappal kezdjünk, hogy más irányba fordítsuk életünk vitorlásának kormánykerekét (mily költői!). Sokan tesznek fogadalmat ilyenkor,...
Nagyon sokan kezdik versírói pályafutásukat tinikori kínos szerelmes versekkel. Ezeknek a zöme az íróasztal fiókjáig jut csupán, jobb (rosszabb?) esetben leközli őket a suliújság....