Két kisgyermek anyukájaként számtalan kalandban van részem. Na meg számtalan megoldandó helyzet, illetve probléma elé is kerülök nap mint nap. Aki hasonló cipőben jár, tudja, miről beszélek. Különösen izgalmas például a pelenkáról való leszokás időszaka, amelynek során mindenféle vicces és nem annyira vicces szituáció elé kerül a szülő, és minden kreativitásunkra szükség van ahhoz, hogy átvészeljük a dolgot. A gyerek meg? Nyilván jót derül. Már csak ilyen ez a biligaliba.
Mit is mondhatnék e havi versemhez elöljáróban? Nyilván a városról szól, ahol élek, annak mindennapjairól és jellegzetességeiről, mindarról, ami első látásra a legfeltűnőbb. Valahogy...
Valamilyen szinten normális, hogy az idegen embertársainkhoz előítéletekkel, bizalmatlansággal viszonyulunk – a feltétel nélküli bizalom nem jelentett mindig evolúciós előnyt. Azt viszont már felettébb...
Úgy gondoljuk, a művészet maga nagyszerű ihletforrásként szolgálhat egy újabb műalkotás létrejöttéhez, és nem is csak egy adott műfajon belül, hanem a műfajhatárok átlépésével...