Nehéz őszinte lelkesedéssel megemlékezni március tizenötödikén. Hihetetlenül átpolitizálták már ezt az ünnepet, melyet az épp aktuális témák, a közhangulat, a pártok közti acsarkodás oltárán áldoznak fel évről évre. Közben persze pont a lényeg veszik el: hogy itt emberek a halandóságuk és sérülékenységük teljes tudatában vitték a bőrüket vásárra egy szebb jövő reményében. Mert hittek valamiben, és ha féltek is, nem annyira, hogy ne mertek volna tiltakozni az ellen, ami megkeserítette az életüket. Nem ártana példát vennünk róluk, és a gyűlölet zsákutcáját mellőzve kiállnunk az értékeinkért a mindennapokban. Az alábbi verset mindenesetre az ő kiállásuk ihlette.
A külső világból jövő ingereket érzékszerveink segítségével dolgozzuk fel. Benyomásaink nagyban meghatározzák, mit és hogyan fogunk fel. A színek, ízek, szagok, hangok épp ezért...
Februárban egy olyan témát járunk körül két verssel, amelynek sajnos nem szentelünk elég figyelmet és energiát: ez pedig a környezetvédelem, a bolygó tagadhatatlan pusztulása...
